2017. augusztus 30., szerda

Ősszel is vár a Körös-part

Főszerepben a gasztro és kultúrális programok


Sziasztok!

A nagy nyári rohanásban kissé elhanyagoltuk blogunkat, úgyhogy engedjetek meg kárpótlásként egy részletes írást arról, hogy milyen programok várnak az ősszel idelátogatókra!

Először is egy személyes vélemény: a vízpart szerintünk szeptemberben a legszebb (talán még a tavaszi hangulatot is übereli), ugyanis őszi hétköznapok nyugalmához semmi sem fogható.
Vízparti nyugalom

Vége a nyári főszezonnak, nincs tele a környék összes nyaralóháza, és általában a legnagyobb hangzavart egy rablóhal csobbanása okozza. Esetleg a szomszéd horgász bácsi cifra káromkodása, amikor az imént aposztrofált hal leakad a horgáról...:) Ilyenkor nem fogunk a vizen túlsúlyos német gyerekeket látni, amint azon káromkodnak, hogy már megint elsüllyedt alattuk a gumimatrac, és remélhetőleg a szembeszomszéd sem üvölteti Lagzi Lajos legújabb "slágereit"! :)


Szeptemberben még kellemesen meleg a víz

De amellett, hogy szeptemberben még a Körösben és a kerti medencében egyaránt bátran fürödhetünk akkor is, ha nem vagyunk semmiféle rokonságban Sirilla Györggyel, megannyi izgalmas program közül válogathatunk a környéken.


A teljesség igénye nélkül íme néhány izgalmasnak ígérkező lehetőség:


1. XX. Szarvasi Szilvanapok
Időpont: szeptember 8-10.

Ilyenkor minden a gyümölcs és a belőle készíthető finomságok körül forog. Lekvár, rétes, pálinka és még pörkölt!!! is készül szilvás ízben, nem is beszélve a Szent András Sörfőzde pazar, gyümölcsös nedűiről...
Szilvás pite Málcsi néni receptje szerint




2. Ősz kamarazenekari koncert a Szarvasi Arborétumban

Időpont: Szeptember 24.

Egy igazi külenlegesség zenei ínyenceknek. A zenei élményt az őszi szinekben pompázó természet teszi még emlékezetesebbé. A nem mindennapi díszletről az Arborétum többszáz éves fái kondoskodnak...
Koncert nem mindennapi környezetben
3. Kedvenceink lakomája, avagy látványetetés az Állatparkban
Helyszín: Anna Liget
Időpont: október 4. szerda


Nagy élmény kicsiknek a látványetetés

4.Töltöttkáposzta és kolbászkészítő verseny
Helyszín: Szarvasi Piac
Időpont: október 14.


Itt kolbászból lesz a kerítés! :)

5. Bödőcs Tibor stand up!!! 
"Előzenekar": Tóth Edu
Helyszín: Szarvas, Árpád Szálló
Időpont: október 28. 20:00


Bödőcs Tibor az Árpád Szállóban


Egyéb programok a környéken. amiket jó és kevésbé jó időben egyaránt jószívvel ajánlunk:

  1. Szent András Sörfőzde (baráti társaságoknak, céges csoportoknak)
    Kóstolj meg minél több sörkülönlegességet!
  2. Szent Klára Gyógyfürdő (családoknak, baráti társaságoknak)
    Szent Klára Gyógyfürdő Szarvas belvárosában
  3. Titkok kertje- szabadulószoba (baráti társaságoknak, céges csoportoknak)
    Fejtsd meg a rejtélyt és szabadulj ki!
  4. Katalin II. sétahajó (mindenkinek :))
    A Katalin II. sétahajó az első hóesésig szállítja utasait minden nap
  5. Szarvasi Arborétum (tremészetbarátoknak)
    Páva az Arbóban
  6. Mini Magyarország (kisgyermekes családoknak)
    A gyerekek kedvence: a beszélő kisvasút
  7. Anna Liget Állatpark (kisgyermekes családoknak)
    Anna Liget
És ha már ennyi program közül választhattok, igyekeztünk olyan őszi csomagajánlatokat összeállítani nektek, ahol mindenki találhat kedvére valót. Ha pedig mégsem, akkor legyetek nálunk is kreatívabbak, és állítsatok össze egyet ti! Ha meggyőztök minket, a saját csomagotok feltételei szerint jöhettek hozzánk pihenni! :)

A programokhoz kapcsolódó csomagajánlatokat a Nád a Házam Teteje Vendégházba itt találjátok!




2017. május 23., kedd

Horgászok, ezt figyeljétek!

Egy kis magyar cég egy lelkes csapattal alkotta meg a Fishinda nevű mobilalkalmazást a horgászat szerelmeseinek. Az applikációba belépve (regisztráció szükséges) naplózhatjuk saját fogásainkat és szerte az országban kereshetünk horgásztársaságokat, akikhez csatlakozhatunk. Nem tiktolt cél a közösségépítés, de a felhasználók feltölthetik fogásaikat is az alkalmazáson kereszül, így például majd látható lesz egy-egy fogási helyen mik voltak a legnagyobb halak, a rendszer toplistákat is generál.





Az alkalmazásban található egy részletes térkép is a magyar horgászvizekről, rengeteg plusz információval.


A hírfolyamban láthatjuk ismerőseink épp hol fogtak (vagy mondtak) nagyot, de van előrejelzés funckió is.


Tartózkodási helyünk szerint az alkalmazás azt is megmondja, hol vannak a közelben jó vizek, és oda milyen halakat telepítettek.


Az app a csalikról is vezet toplistát, de a saját profilunkba felvitt adatok alapján személyre szabott elemzéseket is készít. Ez viszont már olyan extra, amiért fizetni kell. Az alkalmazás nagy része ingyenes, csak az extrákért kérnek pénzt (fizetni kényelmesen, az appon belül lehet). Ilyen extra például a pontos fogási helyszínek listája vagy a “fogási valószínűséget” mutató előrejelzés is.


Lehet jelvényeket is szerezni, ezt a saját fogási naplónk alapján kapjuk meg, illetve a cég ígérete szerint a felhasználók időnkét vásárlási kuponokat is kapnak, amivel kedvezményesen vehetnek felszerelést. Az alkalmazás androidos telefonokra és iPhone-ra is letölthető.


forrás: Forbes.hu

Kincs ami van!!!


Mesés kincset találtak fémkeresővel Békés megyében

Békés megye eddigi legnagyobb kincsleletét találták meg fémkeresővel Tótkomlós határában. Az érmék között vannak Árpád-kori fizetőeszközök, friesachi denárok és egy angol penny is.

Egy százéves feljegyzés vezette nyomra a Békés megyei kincsvadászokat, akik fémkereső segítségével találták meg az egyedülálló, 644 érméből álló kincset Tótkomlós határában. A régészekkel együttműködő kincskeresők végül 620 friesachi dénárt, II. Géza 22 érméjét, egy III. István-korabeli érmét és egy angol pennyt találtak.

Újságcikk alapján

A kincsre egy 1926-os újságcikk vezetett nyomra, amiben arról írnak, hogy két helyi parasztember 1919-ben, szántás közben kincset talált, de azt nem jelentették, így eljárás indult ellenük és az érméket elkobozták. A lefoglalt 235 érme vélhetően a szegedi vagy a Nemzeti Múzeum tulajdonában van. Szerencsére a parasztok csak egy részét találták meg a kincsnek, a többit az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársai kutatták fel.

A régészek a pénzek jó állapota és jelentős ezüsttartalma alapján valószínűsítik, hogy az érméket hosszabb idő leforgása alatt, s alapvetően ezüst mivoltuk miatt halmozták fel. A kincset az 1240-es években, a tatárjárás idején rejthették el Kopáncs-pusztán.

A lelet sajnos a nagyközönség számára még nem látható, de a Körösök-vidéke addig is számos természeti kinccsel és látnivalóval várja az ide látogató turistákat! :)

Amint láthatóak lesznek a kincsek, szólunk!


2017. április 26., szerda

Bringatúra a Körös-parton

KÖRÖS-KÖRÜL A KÖRÖS KÖRÜL

Időpont: 2017. április 29. (szombat)
Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark (5540 Szarvas, Anna-liget)

Szakvezetéses kerékpár túra, amely során bemutatásra kerül Szarvas és Békésszentandrás természeti környezete, kiemelve az érintett Körös hullámteret, és a táj történetét. A bringatúra egy másik perspektívából mutatja be a Köröst. Olyan helyekre is eljuthatunk, ahova gyalogosan nem mennénk el.




Találkozó helye: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark.
Programdíj: 600 Ft/fő

További információ, bejelentkezés:
Tóth Tamás – természetvédelmi területfelügyelő (+36 30 475 1780)

Aki lemarad, az kimarad: utolsó helyek

Utolsó helyek a Nádaházamban májusban és júniusban!

Kedves Érdeklődők!

Az elmúlt napokban nagyon sokan érdeklődtetek, hogy mikor vannak még szabad helyek a nyárra.

Sajnos júliusban és augusztusban teljesen teltházunk van, de májusban és júniusban van még néhány szabad hétköznapunk.

A szabad helyeket ide kattintva nézheted meg, és akár pár gombnyomással le is foglalhatod azonnal.
Ha viszont személyre szabott ajánlatot szeretnél, akkor katt ide!









Szarvason is Száll a kakukk fészkére





Olvastad a könyvet, vagy láttad a filmet? Mindkettő nagy élmény, és most a színpadon is átélheted.

Idén tavasszal Szarvason is látható Szabó Kimmel Tamás főszereplésével a Száll a kakukk fészére című színdarab!

A Nád a Házam Teteje Vendégház ingyenes belépőt biztosít vendégei számára!

Az "kultúr-wellness" csomag részleteit itt találod!

2017. április 19., szerda

A Körös-part esőben

Azoknak, akik szerint a jókedv nem időjárás függvénye...


Ha azt hitted, a Körös vidékén csak napsütésben pezseg az élet, tévedtél! :)

Összegyűjtöttünk 10 programot, amit a Nád a Házam Teteje vendégházban és a környéken csinálhattok eső esetén:


  1. Társasjátékozás a nappaliban (örökmozgóknak Twister, nyugisabbaknak Kinevetavégén!)
  2. Esőben végre van időd egy kicsit olvasni a könyvet, amit már hetek óta nem tudsz befejezni! 
  3. Ha gyerekek már jobban kezelik a tabletedet és a telefonodat, mint Te, nyűgözd le őket egy kis diavetítéssel! Fogadjunk, hogy imádni fogják! :)
  4. A gyereksarok számtalan csodát rejt Micimackótól Spongya Bobig...
  5. Amíg a gyerekek játszanak, a cserépkályha mellett jól esik egy (vagy esetleg három) pohár bor a Nyakas Pincészet (nekünk készült) különlegességei közül...
  6. Had essen csak, fedett stégünkön szárazon maradtok horgászás közben, és a ponytokat sem zavarja senki abban, hogy a horgodra harapjanak! 
  7. Péntektől vasárnapig a Szent András Sörfőzde egy órás főzdelátogatással vár titeket. Ezalatt beleshettek a kulisszák mögé, megtudhatjátok, kiről kapta nevét a "Vári nővérek" vagy hogy hogyan készül a meggysör? Természetesen kóstolhattok is közben!
  8. A Titkosszobából csak a legügyesebbek szabadulhatnak, miután megfejtették az utolsó szarvasi molnár titkát!
  9. Ha egy kis testi-lelki felfrissülésre vágytok, a Szent Klára Gyógyfürdőben az egész család számára garantált a kikapcsolódás...
  10. A vízpart szerelmeseinek esőben is kötelező megálló a Szarvasi Halászcsárda, ahol a fedett teraszokon ülve élvezhetitek a helyi hal és szürkemarha finomságokat, miközben a 200 éves mocsári ciprusok biztosítják a kellően festői hátteret...
És plusszeggyes, köpönyeg helyett: eső után láthatunk legnagyobb eséllyel szivárványt!

Szóval rossz idő ide vagy oda, a Körös-part esőben is gyönyörű! :)

Garantáltan esős napra szeretnék foglalni!

2017. április 12., szerda

Húsvéti furcsa szokások

Ha azt hitted, ismered a húsvéti népszokásokat, ezt nézd meg!

Húsvéti furcsaságok a nagyvilágból:

Tojásfaállítás

A németek és a dánok kedvelt húsvéti szokása a tojásfaállítás, mely mára a világ számos pontján elterjedt. A tojást kifújják, befestik, és színes szalagokon faágakra akasztják, Jézus örökké zöldellő fáját szimbolizálva; a tojások a feltámadás utáni új életet jelképei. A németországi Saalfeld városában minden húsvétkor színes tojásokkal borítják be az út menti fákat. A rekord eddig a Kraft családé, amely néhány évvel ezelőtt 9000 tojást használt fel a dekorációhoz. Németországban egy másik érdekes szokás is elterjedt: húsvétkor tüzet raknak a karácsonyról megmaradt fenyőfákból, így búcsúztatják a hideg telet, és köszöntik a meleg tavaszt.

A krimi ünnepe

A norvégok szintén nagyon érdekes hagyománnyal ünnepelnek, számunkra ez az időszak leginkább a borzongásról szól. A norvég húsvét egyik új keletű jellegzetessége a húsvéti krimi, könyv vagy film formájában. Ilyenkor legtöbben izgalmas krimiket olvasnak, esetleg detektívsorozatokat néznek a televízióban.
A csatornák ugyanis ilyenkor többórás krimiműsort sugároznak, míg a könyvesboltok polcai megtelnek detektívregényekkel. A különös tradíció 1923-ban kezdődött: a háttérben állítólag az a pogány szokás áll, hogy tavasszal áldozatot mutattak be a jó termés érdekében. Ez a „véres” esemény mutatkozik meg átvitt értelemben a krimitörténetekben.


Húsvéti bilby

Talán mind közül az egyik legfurcsább az Ausztráliában élő húsvéti bilby hagyománya. Az országban nyuszi helyett ez a furcsa, hosszúkás orrú tapsifüles szállítja a tojásokat, ugyanis a nyulak Ausztráliában kifejezetten káros állatnak számítanak, és a legtöbb államban hivatalosan nem tarthatók. Az elszaporodott nyúlállomány korábban óriási károkat okozott az ültetvényeken, ezért a 70-es években természetvédő csoportok kampányt indítottak, hogy a káros nyuszikat az ünnepen valami más állattal helyettesítsék. Így esett a választás a veszélyeztetett bilbyre: mostanra ő hozza a legtöbb kisgyereknek a tojásokat, a boltok polcain pedig csokiból, plüssből, műanyagból készült bilbyk sorakoznak.


Félelmetes haláltánc

Nagycsütörtökön a spanyolországi középkori városban, Vergesben megkezdődik a „dansa de la mort”, avagy a nagy „haláltánc”. Mindenki félelmetes csontvázjelmezt ölt magára, majd végigvonulnak az utcán, ahol éjfélkor megkezdődik a hátborzongató tánc. Ez eltarthat akár egészen hajnali 3-ig, felidézve a keresztút eseményeit. A halál megszemélyesítése Vergesben a 14. századi pestisjárványra nyúlik vissza, ahol rengetegen életüket vesztették.


Korbácsolás

Míg itthon a lányokat sok helyen egy vödör vízzel locsolják meg húsvét alkalmából, addig Csehországban hagyomány a húsvéti korbácsolás. A fiúk minden húsvéthétfőn elmennek a lányokhoz, hogy egy vesszőből font kis korbáccsal ütögessék meg őket.


Óriás omlett

A dél-franciaországi Bessieres település büszkélkedhet azzal, hogy itt készítik minden évben húsvét hétfőn a világ legnagyobb omlettjét. A legenda úgy szól, hogy amikor Napóleon hadseregével a település mellett haladt el, este egy közeli fogadóban omlettet vacsorázott. Annyira ízlett a császárnak a vacsora, hogy megparancsolta a városka lakóinak, hogy másnap a közösség minden tojását összeadva készítsenek hadseregének hasonlóan finom omlettet. A hagyományt aztán az 1970-es években elevenítették föl a városka lakói: az utóbbi években minden évben 10 ezer tojást használnak föl az omletthez.


Washington: húsvéti tojásgurítás a Fehér Ház kertjében

A Fehér Ház érdekes hagyománya a húsvéti tojásgurítás (Easter Egg Roll), amit minden évben húsvét hétfőn rendeznek meg az amerikai elnök lakhelyének kertjében
Az esemény középpontjában a gyerekek versenye áll: egy hosszú nyelű, kanálhoz hasonló eszköz segítségével kell egy festett főtt tojást átgördíteni a gyepen kialakított pályán. A verseny az Egyesült Államok elnökének sípjelére indul, s az a gyerek győz, aki a leghamarabb átgördíti a tojást a „pályán”. A tojáshajtást egyéb események egészítik ki: híres személyiségek aláírásával díszített fatojásokat rejtenek el a gyerekeknek a kertben, húsvéti nyuszinak öltözött színészek jelennek meg, az amerikai kormány tagjai mesét olvasnak a gyerekeknek, illetve zenekarok szórakoztatják a családokat.
Azért idén megnéznénk, ahogy Donald Trump tojást gurigat lelkes választóival! :)


Nézd meg mit csinálhatsz tavasszal a Körösök völgyében!



Forrás: Tudás Fája, Origo

Egy jégkorszaki szaki a Körösvölgyi Állatparkban

óriás az állatparkban
Igen ritka látványossággal, a ma élő, legnagyobb testű szarvasfajjal gazdagodott a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban bemutatott állatfajok listája.
 
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyén a Kárpát-medence állatfajainak egyik leggazdagabb gyűjteménye tekinthető meg, közöttük az újonnan érkezett, furcsa külsejű kuriózummal, a jávorszarvassal.




Jávorszarvas Szarvason


jávorszarvasA fiatal jávorszarvas ünőt a csehországi Hluboka Állatkertből kapta meg a Körösvölgyi Állatpark, aki éppen új, tágas kifutójával barátkozik, s immáron a nagyközönség számára is megtekinthető. Az alig 8 hónapos állat máris tekintélyes méretekkel rendelkezik. Marmagassága kb. 130, fej magassága pedig 180 cm körül van. A még növésben lévő állat, már most jóval termetesebb, mint az állatpark ivarérett gímszarvas bikája. A kifejlett jávorszarvasok marmagassága a 2 métert, súlyuk pedig a fél tonnát is elérheti.

Óriási elterjedési területén belül ingoványos égeresek, nyíresek, főleg az erdős tundra és a folyók menti nagy mocsarak növényevő lakója. Öblök és tengerpartok mentén is él.

A jávorszarvas úszik is!

jávorszarvas úszik isA jávorszarvasok már néhány napos korukban megtanulnak úszni. Kilométereken át képesek tempózni, és közel hat méter mélyre is lemerülnek az általuk kedvelt vízi növényekért. Szétterpeszthető patáik lehetővé teszik, hogy behatoljanak a lápokba és mocsarakba is.

A jávorszarvasok életmódja erősen eltér a többi szarvasétól, ugyanis magányosan élnek, territóriumuk nincsen. Az állomány egész évben mozgásban van. A bikák csak a párzás idejére találkoznak a nőstényekkel, akik szintén egyedül vezetik utódjukat.

A Körösvölgyi Állatpark fiatal jávorszarvas ünője igen közvetlen, szelíd, kíváncsi állat, így testközelből megfigyelhető.

Hol találod meg őt?

A Nád a Házam Teteje Vendégháztól mindössze 10 km-re fekvő Állatparkban, Te is megnézheted, sőt, közös fotót is készíthetsz vele, ha ügyes vagy! :)


Húsvéti programok Szarvason 2017

A Húsvét is rengeteg apropóval szolgál, hogy jól érezzük magunkat Szarvas környékén, és a szervezők el is kényeztetnek minket különböző koncertekkel és egyéb programokkal.

Nézd végig a lehetőségeket, gyere le és érezd jól magad!





 

2017. április 1., szombat

Mi van a Nyúlon Túl?

Sör

És a Nyúlon Innen?



A Szent András Sörfőzde egyszerre két új, tavaszi sörével felfedi a titkot...

Magyarország első valódi Red IPA típusú sörei a prémium kategóriás fűszereiről híressé vált Fűszerésszel karöltve készültek.

A limitált kiadású tavaszi főzetek célja, hogy a Húsvéti finomságok méltó kísérői legyenek.
Szent András sör

Díszcsomagolásban pedig méltó és különleges jutalom a locsolóknak! :)

A Nyúlon Innenbe a Fűszerész legkiválóbb minőségű selim-és kubebaborsait valamint babérlevelét tették, a Nyúlon Túl pedig egy csipetnyi jázminnal lett megbolondítva.

A Szent Andrási Sörfőzdében már csapról is kóstolható mindkét tétel...

Egészségünkre! :)